Manapság Magyarországon a családi ház építése a futballal és autóval került egy színvonalra. Azaz mindenki ért hozzá. Úgy is gondolnak rá, mint az autóra. Felépítik, majd eladják, és újat építenek vagy vesznek. Fogyasztói eszközzé vált. Az építtetők zöme, koruk, munkájuk és élettapasztalatuk hiánya miatt nem is tudják, hogy működik egy olyan épület, amit családi háznak neveznek. Az emberek a hónuk alatt egy köteg családi házas újsággal jelennek meg az építésznél és hol ide, hol oda böknek rá egy-egy képre, - ilyen fürdőszobát szeretnék, a konyha így legyen kialakítva, ez a cserépfedés nagyon tetszik, -. Természetesen minden fénykép más-más házról készült, így ha ebből kéne tervet készíteni, akkor a végeredmény egy turmix lenne. De ez nem érdekes, hiszen divatról van szó. Divatszínek, divat irányzatok vannak: tűzép-barokk, mediterrán, amerikais, neo-Bauhaus. A helyszín nem számít. A genius loci nem létezik. Ha van pénzem, akkor azt építek, amit akarok.
Ez az állapot az agglomerációban uralkodott el a legnagyobb mértékben. Nem véletlenül, hiszen a fővárosban koncentrálódik az az idegen tőke, amely a teljes pénzvilágot uralja Magyarországon. A bank -és pénzvilág egyforma embereket nevel ki. Ugyanúgy öltözködnek, ugyanúgy viselkednek, ugyanannyi pénzük van, és ugyanúgy gondolkodnak. Huxley szép új világának késői leszármazottai. Mivel Budapest nem felel meg az elvárásaiknak az agglomerációt, lepik el. Épülnek a lakóparkok, melyeket sorompóval és lenyírt hajú biztonsági őrökkel vesznek körül. Az ide kiköltöző embereknek semmi közük ahhoz a településhez, amely befogadja őket. Internacionálisak, globálisak.
Ebben a helyzetben a családi háztervezés már túl lépett a csak építészeti problémán. Évszázados értékrendszert és hagyományt kell megőrizni, illetve továbbadni.
A leghosszabb és a legfontosabb rész a vázlatterv készítése. Erre nem szabad az időt sajnálni. Ha kell, akkor kétszer-háromszor vagy többször is végig kell beszélni és tisztázni mindent. Meg kell próbálni bebútorozni a helyiségeket, egyszóval el kell képzelni a mindennapi életet. Ennél a tervezési fázisnál már nagyságrendileg be lehet állítani a bekerülési költséget és ennek nagyságát figyelembe véve, lehet módosítani a terveken.
A második lépcső az engedélyezési tervek készítése. Magyarországon az a szokás még mindig, hogy a családi házak zöme kiviteli tervek nélkül az engedélyezési terv és a kivitelező rögtönzése alapján épülnek meg. Ez meg is látszik az épületeken. Csak akkor vállalom el a munkát, ha a kiviteli tervek készítésére is megbízást kapunk. Ez a biztosíték arra nézve, hogy minden részletében az elképzelésnek megfelelően épül meg a ház.

Csernyus Lőrinc
Menyus